A Fradi elképesztő igazolásán hüledezik a magyar sajtó

Ez ám a meglepetés: visszatér az NB I címvédőjéhez a harmincöt esztendős kapus; a Ferencváros a hivatalos csatornáin adta hírül, hogy ismét szerződtette Gróf Dávidot. A zöld-fehéreknek Dibusz Dénes sérülése miatt szükségük volt egy kapusra, a klub honlapjának beszámolója alapján a szezon végéig kötöttek megállapodást a futballistával.
Gróf korábban a 2019-20-as idényben szerepelt a Ferencvárosban, majd kölcsönbe az akkor másodosztályú Debrecenbe igazolt. Legutóbb a görög élvonalbeli Levadiakosz kapusa volt, de az egyesülettel nemrég szerződést bontott.
Amikor Dénes megsérült, természetesen azonnal elkezdtünk gondolkodni a megoldáson, hogy a kapusaink helyzetét miként tudnánk ideálissá tenni. Nemcsak Dénest érte sérülés, Radnóti Dániel sem tud teljes értékű munkát végezni. Varga Ádám szinte egyedül maradt ebben a helyzetben. Mindenképpen gondolkoznunk kellett egy ideális megoldáson
– mondta Hajnal Tamás sportigazgató.
Igazolási szenzáció: Sergio Ramos orvosi vizsgálaton esik át Madridban – KLIKK a részletekért!