Hirdetés

A játékvezető a jegyzőkönyvben rögzítette, hogy az öltözőjében megtámadták a PSG vezetői

A játékvezető a jegyzőkönyvben rögzítette, hogy az öltözőjében megtámadták a PSG vezetői
  • Dátum:március 10.
Hirdetés

Arról, hogy a PSG sportigazgatója a játékvezetőt tartja hibásnak a csapata madridi kieséséért, itt írtunk. Mostanra azonban újabb, csúnya részletek derültek ki.

A Movistar munkatársa azt mondta, hogy Nasszer al-Kelaifi viharosan távozott VIP-páholyból, előbb a PSG öltözőjében ordítozott, majd a játékvezetőket kezdte keresni. A riporter szerint a Real egyik alkalmazottjával is balhézott a sportvezető, majd az esetet rögzítő másik alkalmazottnak azt mondta:

Meg foglak ölni!

Ezzel azonban még nem volt vége a műsornak. A Nemzeti Sport vette észre a Marca cikkét, amiből kiderült, a játékvezetői jegyzőkönyv is megemlékezik az ámokfutásról.

A Paris Saint-Germain elböke és technikai igazgatója a mérkőzést követően agresszív magatartást tanúsított, valamint megpróbált bejutni a játékvezetők öltözőjébe. Amikor távozásra lettek felszólítva, az ajtó elé állva akadályozták a játékvezetők útját

– írta Danny Makkelie.