A LaLiga hivatalos állásfoglalása után egyértelmű, hogy mi lesz Messi sorsa
A LaLiga jogi bizottságának hivatalos nyilatkozata szerint a helyzet egyértelmű, az argentin csak akkor hagyhatja el az FC Barcelonát, ha valaki kifizeti a 700 millió eurós, szerződésben rögzített, kivásárlási árat.
A Goal.com idézi a szövetség honlapjára felkerült hivatalos dokumentum egy részét:
„Az elmúlt napokban a médiában megjelent különböző, olykor egymásnak is ellentmondó, értelmezésekkel kapcsolatban a liga fontosnak tartja a kérdések tisztázását. A szerződés jelenleg hatályos és rendelkezik egy felmondási záradékkal, amely arra az esetre vonatkozik, ha Lionel Messi egyoldalúan fel akarja bontani a megállapodást. Az alkalmazott előírásoknak megfelelően, a Liga addig nem hajtja végre a játékos szövetségből való törléséhez szükséges előzetes vízumprocedúrákat, amíg nem fizették ki az említett záradékban szereplő összeget.”
Messi egyébként vasárnap nem jelent meg a kötelező koronavírus-teszten, így hétfőn az edzéseket sem kezdi el a csapattal.
Ezt láttad? Ismét Cristiano Ronaldo teste a téma az interneten – FOTÓ – Klikk!
La Liga have confirmed that Lionel Messi can only leave Barcelona this summer if his €700 million release clause is met ? pic.twitter.com/PPHtTD1bwe
— Goal (@goal) August 30, 2020
Címlapfotó: FC Barcelona Facebook