Ancelotti kifakadt: veszélyben Endrick jövője a Real Madridban?

A címvédő Real Madrid 1–0-s győzelmet aratott a Getafe vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában. A „királyi gárda” a török válogatott Arda Güler találatával diadalmaskodott, sikerével pedig továbbra is négypontos lemaradással üldözi az éllovas FC Barcelonát.
Güler mellett a még nála is fiatalabb Endrick is a kezdőcsapatba került, ám nem igazán tudott élni a lehetőséggel. Az első félidőben közel járt a találathoz – a Getafe védelme csaknem a gólvonalról tisztázott –, az 56. percben azonban csúnyán elszórakozta a lehetőségét (az emelés elég bénára sikerült). Ez utóbbi jelenet igencsak felbosszantotta Carlo Ancelotti edzőt…
Két helyzete adódott. Az elsőnél nem lehetett volna jobb megoldása, a másodiknál talán lesen volt, de gyatrán oldotta meg. Endrick fiatal és meg kell tanulnia, hogy ilyeneket nem csinálhat. Nem szórakozhat el ilyen ziccert, a futball nem színház
– magyarázta az olasz szakvezető, aki az egész idényben szűkmarkúan méri a dél-amerikai támadó játékperceit.
Minden sorozat figyelembevételével Endrick 700 percet töltött a pályán.
Otthagyja Angliát? Alig hisszük el, hova igazolhat Kerkez Milos – KLIKK a részletekért!
ENDRICK WHAT ARE YOU DOING? WHY SHOOT LIKE THAT? pic.twitter.com/c7ixDQ6tXV
— @thedesigner (@heyJudemeow) April 23, 2025
???????? „Ce n’est pas un club de théâtre”, le nouveau tacle d’Ancelotti à Endrick pic.twitter.com/g02ewvncPJ
— RMC Sport (@RMCsport) April 24, 2025