Hirdetés

Az AS szerint meglepő igazolásra készül az FC Barcelona

Az AS szerint meglepő igazolásra készül az FC Barcelona
  • Dátum:szeptember 9.
Hirdetés

Az AS azt írja, hogy váratlan döntést hozott az FC Barcelona, megpróbálja visszaszerezni korábbi játékosát, Óscar Minguezát. A 25 éves jobbhátvéd a katalánok utánpótlásában nevelkedett, Ronald Koeman idejében pedig a felnőtt csapatban is bemutatkozott. A Celta Vigo 2022-ben igazolta le, szabadügynökként szerezte meg.

Mingueza alapembere lett új csapatának, a spanyol válogatottban is bemutatkozhatott, jelenlegi szerződése 2026-ig szól, a Transfermarkt szerint nyolcmillió euró az értéke. A katalánok helyzetét könnyíti, hogy a futballista továbbértékesítéséből részesülnek, sőt elővásárlási joguk is van a labdarúgóra. Ezeket a feltételeket még 2022-ben rögzítették.

A katalán csapatnak jelentős gondjai vannak a védelemben, Jules Koundé az egyetlen jobbhátvéd, így szükségük van az erősítésre. Óscar Mingueza kézenfekvő megoldás lenne, ráadásul olcsón szerezhetnének minőségi játékost

– írja a lap.

A védő egyébként remekül kezdte a LaLiga 2024-25-ös szezonját, négy mérkőzésen két találatot szerzett és három gólpasszt adott.

Ezt olvastad? Mirror-szenzáció: Európán belül vált csapatot Mohamed Szalah? – Klikk!