Az FC Barcelona világsztárjának leigazolásával építene verhetetlen csapatot a Liverpool FC

Frenkie de Jong neve az elmúlt napokban ismét az átigazolási pletykák középpontjába került. A Fichajes.net értesülései szerint a holland középpályást a Premier League listavezetője, a Liverpool FC szemelte ki magának, és az angolok mindent el fognak követni, hogy a nyári átigazolási időszakban megszerezzék a holland klasszist.
A Liverpool mindenképpen új középpályást akar igazolni
A Liverpool nagy potenciált lát a labdarúgóban. Úgy vélik, hogy De Jong akár harmincötmillió euróért megszerezhető lehet – ez az összeg jelentősen alacsonyabb annál, mint amit a Barcelona 2019-ben fizetett az Ajaxnak (körülbelül hetvenötmillió euró).
Az angolok által vizionált összeg akár reális is lehet, hiszen a középpályás szerződése 2026-ban lejár, a katalánokon pedig óriási a pénzügyi nyomás alatt állnak.
A szerződéshosszabbítás akadályai
Bár az FC Barcelona vezetősége nem akar megválni kulcsjátékosaitól, Frenkie de Jong helyzete bonyolult. A felek között folyó szerződéshosszabbítási tárgyalások eddig nem hoztak eredményt. A klub célja, hogy csökkentse a játékos fizetését, ez az ötlet azonban nagyon nem tetszik a játékos menedzsmentjének.
A kialakult helyzet is azt mutatja, hogy reális forgatókönyv lehet a nyári klubváltás – írják.
Miért lenne értékes igazolás De Jong a Liverpoolnak?
A Liverpool számára Frenkie de Jong megszerzése óriási fegyvertény lenne, hiszen elengedhetetlen a csapat középpályájának megerősítése. De Jong dinamizmusa, technikai tudása, valamint játékintelligenciája kiemelkedő fontosságú lehetne Arne Slot rendszerében. A holland futballista támadásban és védekezésben is kimagasló teljesítményre képes és a tapasztalata is megvan ahhoz, hogy meghatározó legyen a Premier League-ben.
Az elkövetkező hónapok kulcsfontosságúak lesznek a tárgyalások szempontjából. Ha a Barcelona nem tud egyezségre jutni De Jonggal a szerződésének meghosszabbításáról, a Liverpool kivételes alkupozícióba kerül…
Ezt olvastad? Nem megy Szaúd-Arábiába, hamarosan hivatalosan is bejelentik Mo Szalah aláírását – Klikk!
El gigante de Europa que irá por el fichaje de Frenkie de Jonghttps://t.co/oCc7XUCoGQ
— Fichajes.net (@fichajesnet) February 6, 2025