Belegondolni is sok, mennyiért veheti meg Mohamed Szalah utódját a Liverpool

Alexander Isak Európa egyik legkeresettebb játékosává vált, de a Newcastle ellenáll minden próbálkozásnak, éppen ezért rekordösszegű, átszámítva 180 millió euró feletti árcédulát tettek a svéd válogatott klasszisra.
A klub tavaly nyáron már elutasította a támadó elcsábítására tett próbálkozásokat, és mivel Isak szerződéséből még három és fél év hátra van, az ár belátható időn belül nem fog csökkenni.
Az Arsenal viszont hosszú ideje érdeklődik Isak iránt, aki eddig 68 PL-mérkőzésen 42 gólt szerzett, ám az angol klubok jelenlegi pénzügyi helyzete miatt nehéz lenne előteremteni azt az összeget, amely szükséges a tárgyalások megkezdéséhez.
A legújabb hírek szerint a PSG szintén figyeli Isakot, ahogyan a két spanyol óriásklub, az FC Barcelona és Real Madrid is. Ha pedig a Liverpool nem tud megegyezni Mohamed Szalah új szerződéséről, akkor Isak lehet az egyik alternatíva az egyiptomi csatár pótlására.
Ennek ellenére a Newcastle vezetősége nyugodt, nincs szándékukban eladni a legnagyobb sztárjukat, miközben Isak többször is kijelentette, boldog Newcastle-ben.
A Premier League történetének legdrágább igazolása jelenleg egyébként Enzo Fernández, akit a Chelsea 121 millió euróért szerzett meg a Benficától, így az Isakért kért összeg még döbbenetesebb.
???? Newcastle value 25-year-old forward Alexander Isak at £150m.
(Source: Fichajes) pic.twitter.com/AcjFPjmrMK
— Transfer News Live (@DeadlineDayLive) February 7, 2025