Cristiano Ronaldo a futballtörténelem legnagyobb igazolására készül
Ez már nem hóbort vagy sztárallűr, a második kihagyott mérkőzés után kijelenthető, Cristiano Ronaldo nem viccel. A 41 éves portugál labdarúgó az Al-Rijád és az Al-Ittihad elleni bajnoki találkozón sem volt hajlandó pályára lépni.
A sztrájk lényege dióhéjban: CR sérelmezi, hogy klubja, az Al-Nasszr nem képes érvényesíteni az akaratát a szaúd-arábiai futballprejektet működtető befektetési alappal (PIF) szemben.
Egyelőre nem sejthető, meddig tart Ronaldo demonstrációja, mindenesetre a liga vezetői egyre hangosabban morgolódnak, hangsúlyozva, ilyen módon egyetlen klasszis sem diktálhatja a feltételeket.
Természetesen beindult a találgatás, hova „menekülhet” a sértett csillag. Állítólag nem elképzelhetetlen, hogy Cristiano Ronaldo az Egyesült Államokban köthet ki; ugyanis az Inter Miami is érdeklődik iránta.
Egyre több jelentős forrás említi, a floridaiak egyik tulajdonosa, David Beckham arról álmodik, egy csapatba „tereli” a futball másik legendájával, az argentin Lionel Messivel…
Világlapok címlapján Szoboszlai Dominik mesébe illő aláírása – klikk ide!