Csak pislogunk, hol játszik Dzsudzsák a következő idényben – hivatalos

Dzsudzsák Balázs szerződését egy évvel meghosszabbították, és ő marad a Debreceni VSC NB I-es labdarúgócsapat kapitánya – jelentette be Hayk Hovakimyan, az egyesület új klubigazgatója pénteken sajtótájékoztatón a Nagyerdei Stadionban. Hozzátette: meg kell erősíteni a csapatot, a játékosok igazolása a jövő héttől várható.
A klubigazgató ezzel összefüggésben jelezte: nagy váltás nem lesz, stabilitás kell, a posztokról az edző határoz, ha ez megtörtént, azonnal nyilvánosságra hozzák – írja az MTI.
Eldőlt, melyik csapatban futballozik Antoine Griezmann – klikk
Nehezen fogjátok elhinni, melyik csapatba tart Neymar – részletek
Joao Janeiro vezetőedző azt mondta, a jövőben a jó nem elegendő, megfelelő hozzáállást és 200 százalékos teljesítményt vár a játékosoktól. A továbbiakban is többnyire a Debreceni Labdarúgó Akadémia lesz az utánpótlás legfőbb bázisa – tette hozzá. Az első edzőmérkőzést szombaton tartják.
Makray Balázs, a DVSC Futballszervező Zrt. cégvezetője méltatta azt a partneri együttműködést, amely az egyesület új tulajdonosa, a nemzetközi színtéren mozgó NSE Sport Kft., a város, a DVSC Egyesület, valamint az egyetem között létrejött, és garanciát jelent arra, hogy a klub visszakerüljön a hazai élmezőnybe, valamint az európai színtérre.
A cégvezető közlése szerint az új tulajdonossal kötött szindikátusi szerződés első fázisa lezárult, megérkezett az első részlet, a klub idei költségvetése pedig több lesz mint a tavalyi, a részletekről később adnak tájékoztatást.
Bejelentette: a Loki játékosai július 9-16. között Ausztriában edzőtáboroznak, ami segíthet abban, hogy július végén jól kezdjék a bajnokságot.
?✍️| Balázs Dzsudzsák has extended his contract with DVSC for 1 more year pic.twitter.com/wwAFDVcIaK
— Hungarian Football Xtra (@HunFootballXtra) July 1, 2022
Címlapfotó: facebook/al-ain