De Telegraaf: „De Jong elhagyja Barcelonát”

Sorsdöntő szezon vár Frenkie de Jongra. A középpályás – annak ellenére, hogy súlyos sérüléssel bajlódik – nehezen éli meg, hogy Rodri Hernándezt leigazolták a katalánok. A Telegraaf azt írja, hogy a holland úgy vág neki a 2026–27-es szezonnak: ha a felépülése után perifériára kerül, akkor kérni fogja, hogy jövő nyáron engedjék el, annak ellenére is, hogy a szerződése 2029-ig szól.

Frenkie de Jong csak veszíthet Rodri érkezésével?

A lap egyik legismertebb szakértője, Valentijn Driessen úgy véli, hogy Rodri leigazolása közvetlenül megváltoztatja Frenkie de Jong helyzetét. Szerinte ugyanazokért a játékpercekért versenyeznek, és az ilyen helyzetekben az új igazolás mindig előnyből indul. „Nem megoldhatatlan, hogy majd együtt is fognak tudni játszani, de erre azért kicsi az esély” – írja.

- HIRDETÉS -
Frenkie de Jong, FC Barcelona
Frenkie de Jong távozhat az FC Barcelonától

Már többször szóba került a távozása

Frenkie de Jong 2019-ben igazolt a Barcelonához, 86 millió eurót fizettek érte az Ajaxnak. Érkezése óta három LaLigát és két Király-kupát is nyert a csapattal, ennek ellenére időről időre felmerült a távozásának a lehetősége. Sokáig egyik legkitartóbb kérője a Manchester United volt, 2022-ben az angolok állítólag meg is egyeztek a Barcával, de a középpályás jelezte, hogy nem akar távozni.

A Sportposzt újságírói rendszeresen foglalkoznak az FC Barcelona híreivel, ezeket a cikkeinket itt találod.

- HIRDETÉS -
AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK

- HIRDETÉS -