Hirdetés

Döbbenet, belengette távozását a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi

Döbbenet, belengette távozását a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi
  • Dátum:november 20.
Hirdetés

A Csakfoci vette észre azt az interjút, mylet Marco Rossi azt követően adott az Il Giornale című lapnak, hogy csoportját megnyerve, veretlenül juttatta ki a magyar válogatottat a németországi Európa-bajnokságra.

A sikerkapitány – szokás szerint – egy sort kesergett azon, hogy nem kapott ajánlatot egyetlen olasz klubtól sem, azt mondta, elkönyvelte, hogy ez már így is marad. Beszélt arról is, voltak érdeklődők Szaúd-Arábiából, de azokat meg sem hallgatta, mert nem akarta, hogy “elvigyék a fejét”.

Az interjú ezen részén jöttek az első olyan mondatok, amelyek magyar szempontból aggodalomra adhatnak okot.

Soha nem kerestem nagy összegeket a pályafutásom során, de most itt az ideje, hogy átértékeljem a dolgokat, a családom miatt is

– mondta Rossi, majd hozzátette.

2025 végéig, azaz a világbajnoki selejtezők végéig szól a szerződésem. De azt mondom, előbb koncentráljunk az Európa-bajnokságra. Jár nekünk, hogy megéljük az élményt. Aztán majd meglátjuk.

Nemrégiben írtunk arról, hogy az Európa-bajnokságra komoly erősítés érkezhet a magyar válogatotthoz.

Fotó: MLSZ