Olasz sajtóértesülések szerint egyetlen akadálya maradt Nagy Ádám ferencvárosi visszatérésének: a zöld-fehérek kivárnak, mert arra számítanak, hogy a magyar válogatott középpályás közös megegyezéssel szerződést bont a Speziával – vette észre az ulloi129.hu.
Kivár a Ferencváros
Az olasz Spezia 1906 oldal szerint a Ferencváros nem szeretne átigazolási díjat fizetni Nagy Ádámért, hanem megvárja, amíg a játékos felbontja a szerződését. A Spezia kiesett a Serie B-ből, ezért jelentős költségcsökkentésre kényszerül, és több magas fizetésű futballistájától is megválna. Ebbe a körbe tartozik a 30 éves magyar középpályás is.
Tíz év után térhet vissza
Nagy Ádám számára nem lenne ismeretlen a Fradi, hiszen 2013 és 2016 között már a klub játékosa volt, innen igazolt az olasz Bolognához. Azóta az olasz futballban épített karriert: megfordult a Bolognában, az angol Bristol Cityben, majd az olasz Pisában és a Speziában is, miközben 88 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.

Stabil teljesítmény Olaszországban
A Spezia színeiben az elmúlt két idényben 78 mérkőzésen lépett pályára, alapembernek számított a középpályán. A klub kiesése azonban új helyzetet teremtett, az olasz és a magyar sajtó egyaránt valószínűnek tartja, hogy a felek hamarosan közös megegyezéssel bontanak szerződést.
Átalakul a keret
A Sportposzton részletesen foglalkoztunk a témával, miszerint a Ferencvárosnál komoly keretátalakítás zajlik: már távozott több meghatározó játékos, köztük Mohammed Abu Fani, Stefan Gartenmann, Gróf Dávid és Alekszandar Pesics. Nagy Ádám érkezése hatalmas erősítést jelentene a középpályán, ráadásul személyében egy nemzetközi rutinnal rendelkező, saját nevelésű futballista térhetne vissza a klubhoz.

