Erre a Barca-igazolásra felkapná a fejét az egész futballvilág

Végigsöpört a világsajtón a Marca nevű spanyol sportlap értesülése, mely szerint az FC Barcelona gazdasági stabilizálódása – a hírek szerint elég jól halad a klub – felbátorítja a vezetőket. Joan Laporta elnök a hét elején büszkén újságolta, sikerült gatyába rázni a Barcát, amely visszatérhet az úgynevezett 1:1-es szabályhoz, melynek lényege dióhéjban, hogy erősítésre fordíthatják a bevételeket.
A Marca szerint a katalánok most azt fontolgatják, hogy még ebben a hónapban szerződtetik a Manchester United angol válogatott klasszisát, Marcus Rashfordot. Mint ismert, a csatár körön kívül került a Manchester Unitedben, a portugál Rúben Amorim december közepe óta nem számol vele; egyértelműnek tűnik a váltás.
Felsorolni is nehéz lenne, a sajtóban hány és hány csapat érdeklődéséről olvashattunk, a PSG, a Borussia Dortmund, az AC Milan, az SSC Napoli mellett angol klubok is tapogatóztak. A Marca most azt állítja, Rashfordot érdekelné a Barcelona akánlata, ám ehhez az kell, hogy (legalább) egy-két futballistát elpasszoljanak Decóék.
Ilyen jellegű tervek egyébiránt vannak is, Ansu Fati, Eric García vagy a dán Andreas Christensen januári távozása sem lenne hatalmas meglepetés…
Szédületes mezváltás: kiszivárgott, melyik csapatba igazol Mo Szalah – KLIKK a részletekért!
???? El Barça busca ‘Fair Play’ para fichar a Rashford en este mercado
✍ Informa @luis_f_rojo https://t.co/IkF31ZH4Mn
— MARCA (@marca) January 16, 2025