Ezzel az igazolással Luis Enrique megtörné a Real Madrid európai dominanciáját

A Paris Saint-Germain történelmi időszakot él meg: Luis Enrique vezetésével bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, miután legyőzte az Arsenalt. A spanyol szakember azonban már előre tekint, és a nyári erősítések egyik fő célpontjaként a Real Madrid középpályását, Eduardo Camavingát nevezte meg.
A PSG ambiciózus terveit az elnök, Nasszer al-Kelaifi, illetve a katari emír pénzügyi támogatása is erősíti, így a francia klub komoly ajánlattal készül. A párizsiak célja egyértelmű: az idei sikerszezont folytatva Európa élcsapatai között maradnának.
Camavinga a 2024-es idényben sérülésekkel és formabéli visszaesésekkel küzdött, de a Real továbbra is hisz a francia válogatott játékosban, és nem kívánja őt elengedni. Ennek ellenére Luis Enrique úgy véli, Camavinga tökéletesen illeszkedne az általa épített csapatba rugalmassága és fizikai adottságai révén.
A játékos jelenleg a felépülésére koncentrál, majd a nyáron várhatóan egyeztet a Real leendő edzőjével, vélhetően Xabi Alonsóval, hogy tisztázzák szerepét a madridi jövőben. Nyitva hagyja ugyanakkor az ajtót más lehetőségek előtt is – a PSG pedig tárt karokkal várja.
Camavinga egyébként 2021-ben már majdnem a párizsiak játékosa lett, ám akkor a Real ajánlatát választotta a két topcsapat közül.
Ezt láttad? Tényleg viszi a Real Madrid az Arsenal klasszisát, már az utódját keresik a londoniak!