Simán elvesztette a városi derbit, egy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel a Premier League 14. helyén áll a Manchester United, ráadásul a Chelsea-t fogadja a következő fordulóban. A nehéz helyzetben nem meglepő, hogy edzőváltásról sutyorognak az az Old Traffordon, de állítólag erősítési tervei is vannak a tulajdonosoknak.
A klub szeretné folytatni a középpálya megújítását
– írja a Football Insider, majd a lap meg is nevezi, hogy kit akarnak leigazolni a manchesteriek.
Azt állítják, hogy a Brighton játékosa, Carlos Baleba a kiszemelt. A kameruni labdarúgót 2029-ig köti szerződés jelenlegi csapatához és hiába becsüli a Transfermakt mindössze negyvenmillió euróra az értékét, csapata már jelezte, hogy százhúszmillió euró alatt biztosan nem engedik el.
Baleba pályafutása során megfordult a Brasseries, majd a Lille csapatában is, 2023-ban igazolt a Premier League-be.

