Florian Wirtz teljesítménye ismét komoly kritikákat váltott ki Angliában. A Liverpool német játékosa a Newcastle elleni 2–2-es döntetlen során sem tudott meghatározó lenni, Gary Neville pedig úgy látja, elfogytak a kifogások a klub méregdrága igazolása körül.
Wirtznek sürgősen össze kell szednie magát
A Liverpool Szoboszlai Dominik 96. percben értékesített büntetőjével mentett pontot a Newcastle otthonában, Florian Wirtz számára azonban rosszul sikerült Andoni Iraola első Premier League-mérkőzése. A támadó középpályást ráadásul nagyjából egy óra elteltével lecserélte az új vezetőedző, miközben csapata 2–1-es hátrányban volt. Gary Neville a Sky Sports műsorában különösen keményen kritizálta Wirtz játékát.
Nem látom benne azt az elszántságot. Egy kedves játékost látok, aki mozog a pályán, de soha nem érzem azt, hogy megszakadna valamiért. Legszívesebben rakétát kötnék rá, mert megvan benne a képesség és a tehetség
– fogalmazott a Manchester United korábbi játékosa. Neville szerint elérkezett az a pont, amikor már Wirtznek kell választ adnia a kritikákra:
Össze kell szednie magát. Most már elég volt, eleget beszéltünk róla.
A hatalmas vételár miatt sokkal többet várnak tőle
Wirtz óriási elvárásokkal érkezett a Bayer Leverkusentől. A Liverpool több mint 100 millió eurót fizetett érte egy éve, így nem egyszerűen egy jó kezdőjátékost, hanem a támadójáték egyik meghatározó alakját várta tőle.

Neville szerint Wirtz és Alexander Isak eddig túlságosan kevés kritikát kapott ahhoz képest, hogy mekkora összeget költött rájuk a klub. Külön kiemelte, hogy Wirtz lecserélése önmagában beszédes: amikor a Liverpoolnak gólt kellett szereznie, Iraola mégsem tartotta a pályán az egyik legdrágább támadóját. A szakértő szerint Wirtz túl sokat mozog vissza és oldalra, miközben tízesként sokkal közelebb kellene játszania Isakhoz. Kevesebbet kellene részt vennie a labdakihozatalban, és többször kellene megjelennie a tizenhatos környékén.
Wirtz és Isak kapcsolata sem működik
Neville külön problémának tartja, hogy a két sztár között nem alakult ki megfelelő kapcsolat. Szerinte Wirtz feladata az lenne, hogy a kapu közelében keresse Isakot, és a védők mögé vagy mellé adott rövid passzokkal hozza helyzetbe a csatárt. Ehelyett olyan területekre mozog, ahol kevésbé veszélyes a kapura. Neville szerint tízesként sokkal inkább második csatárként kellene gondolkodnia, és a közvetlen gólveszélyre koncentrálnia.
Ez azért is fontos Iraola számára, mert a Liverpool támadósorának átalakítása még nem fejeződött be. A klub továbbra is dolgozik új szélsők megszerzésén, miközben a már rendelkezésre álló sztárok teljesítménye sem éri el egyelőre az elvárt szintet.
Carragher szerint inkább 40 milliós játékosnak tűnik
Nem Neville az egyetlen Liverpool-legenda, aki kritikát fogalmazott meg Wirtzzel kapcsolatban. Jamie Carragher néhány nappal korábban azt írta a Telegraph hasábjain, hogy a német eddig inkább egy 40 millió fontos keretjátékosnak tűnt, mint egy több mint 100 millióért megszerzett klasszisnak.
Carragher szerint Wirtz számára a mostani szezon már vízválasztó lesz. Az előző idényben még megkapta az időt a beilleszkedésre, most azonban heteken belül bizonyítania kell, hogy képes meghatározó játékossá válni a Premier League-ben.

