Bernardo Silva az FC Barcelona egyik legfontosabb átigazolási célpontjává vált. A portugál középpályás azt követően keres új klubot, hogy 9 év után távozik a Manchester Citytől. Pár héttel ezelőtt még szinte elképzelhetetlen volt, hogy a 31 éves játékos a Camp Nouba igazoljon, mára azonban megváltozott a helyzet. Az átigazolás már nem tekinthető lehetetlennek, a kérdés az, hogy a katalánok tudják-e teljesíteni Bernardo Silva fizetési igényeit.
Pep Guardiola azt javasolja a Barcának, hogy igazolják le Bernardo Silvát
Pep Guardiola a legritkább esetben szokott transzfereket kommentálni, ez esetben azonban kivételt tett. Azt mondta, Bernardo Silva „túl jó” játékos, amivel nyilván arra utal, hogy szerinte nem az MLS-be vagy Szaúd-Arábiába kellene igazolnia. A Manchester Citytől távozó szakember azt javasolta a Barcelona vezetőinek, hogy tegyenek meg mindent a leigazolásáért.
Guardiola jobban ismeri a játékost, mint bárki más. Évekig dolgoztak együtt, tisztában van vele, hogy mennyire higgadt, kiegyensúlyozott játékosról van szó, aki középen és szélen is képes kimagasló teljesítményt nyújtani.

Hansi Flicknek is jutott dicséret
A Fichajes szemléje szerint Pep Guardiola megdicsérte az FC Barcelonával zsinórban két bajnokságot is nyerő Hansi Flicket. Arról beszélt, hogy Bernardo Silva könnyen megtalálná a közös hangot a szakemberrel, kiválóan tudnának együtt dolgozni.
Bernardo Silva 2017-ben igazolt a Manchester Cityhez, Bajnokok Ligáját és hat Premier League-bajnoki címet nyert a csapattal.

