Gyakorlatilag eldőlt Frenkie de Jong jövője, két út áll a Barcelona hollandja előtt

Néhány hónap múlva, 2025 nyarán nagy döntést kell hoznia az FC Barcelona vezetőségének Frenkie de Jong jövőjét illetően. A játékos szerződése ugyan 2026 nyaráig érvényes, azonban, hogy elkerüljék azt a helyzetet, hogy szabadügynökként távozzon, a klub két lehetőséget mérlegel: vagy meghosszabbítják a szerződését vagy megpróbálják eladni – írja a Fichajes.
Az FC Barcelona inkább marasztalná Frenkie de Jongot
De Jong évek óta a Barcelona egyik alapembere, de magas fizetése, valamint a visszatérő sérülések miatt nem egyértelmű a megítélése a klubon belül. Ráadásul a katalánok a közelmúltban már adtak neki egy szerződéshosszabbítási ajánlatot, amit a játékos válaszra sem méltatott, így kénytelenek voltak visszavonni azt.
Az átigazolási hírekre szakosodott portál úgy tudja, Joan Laporta klubelnök tesz még egy kísérletet. Az FC. Barcelona első embere olyan ajánlaton dolgozik, amely csökkentett fizetést tartalmaz ugyan, de egyben biztonságot is nyújtana a 27 éves középpályásnak.
Nincs a legjobb helyzetben
Az FC Barcelona malmára hajtja a vizet, hogy De Jong az elmúlt hónapokban elveszítette stabil helyét a kezdőcsapatban. Hosszú ideig sérült volt – ez idő alatt Marc Casadó remekül helyettesítette -, majd amikor visszatért, elmaradt korábbi formájától, ez a helyzet pedig új alapokat teremt a tárgyalásokhoz.
Amennyiben a feleknek nem sikerül megállapodniuk, a Barcelona a nyári átigazolási időszak alatt megpróbálja értékesíteni, hiszen így egy nagyobb összeget kaphat érte és a bérkeretet is jelentősen csökkenthetik.
Ez a szituáció azonban jelentős kockázatot hordoz magába, hiszen Frenkie de Jong olyan helyzetet teremthet, hogy sem hosszabbítani, sem távozni nem akar…
– írja a lap
Mozgalmas napok várnak a Barcelonára
Az FC Barcelonánál számos más kulcsfontosságú játékosa szerződése is napirenden van. Deco sportigazgató kijelentette, most, hogy a téli átigazolási piac véget ért, a jelenlegi keret kulcsfontosságú játékosainak szerződéshosszabbítása kerül napirendre.
Az egyik legfontosabb játékos, akivel hosszabbítani szeretnének a fiatal kapus, Inaki Pena, de ajánlatra számíthat Andreas Christensen és Eric García is. Ezen kívül Pablo Torre és Héctor Fort kontraktusának meghosszabbítása is napirenden van. Érdekesség, hogy míg a fiatalabb játékosok szerződéseit prioritásként kezelik, a veteránok, például Inigo Martínez és Robert Lewandowski esetében a klub nem tartja sürgősséginek a hosszabbítás kérdését. Utóbbi esetében még egyértelmű a helyzet…
Ezt olvastad? Mikel Arteta nagyot húz, sztárcsatárral erősíthet az Arsenal – Klikk!
El plan del Barcelona con Frenkie de Jong para el veranohttps://t.co/NhufwBHL3v
— Fichajes.net (@fichajesnet) February 5, 2025