Ha jól értjük, Marco Rossi beszólt a magyar válogatottnak

Óriási meccsekkel indul a Nemzetek Ligája, a mieink a tavalyi Eb után idén is brutálisan nehéz csoportba kerültek. Marco Rossi kapitánnyal beszélgetett a molcsapat.hu.
Megkérdezték a kapitányt, számít-e rá, hogy az ellenfelek a magyar válogatott ellen alaposan belerotálnak majd a csapatukba, és a két rangadóra tartalékolnak.
Ha a kollégák helyében lennék, valószínűleg én is belenyúlnék a csapatomba a magyarok ellen, hiszen mikor máskor pihentessen egy kapitány, ha nem a csoport leggyengébb tagja ellen
– mondta Rossi, aki hozzátette, ennek ellenére nem hiszi, hogy az angolok, a németek és az olaszok lebecsülnek minket.
A játékoskeretből is látható, hogy sok fiatalt hívtam meg, azaz a jövőt is figyeljük, de a futball mindig és mindenhol az eredményekről szól. Tíz nappal egy mérkőzés után az emberek már nem emlékeznek rá, milyen játékot mutatott a csapat, csak az eredemény marad meg. A futballnak nincs múlt ideje, csak a jelen létezik!
– tette hozzá a kapitány.