A napokban látványos keretátalakítás zajlik az FC Barcelonánál. Hansi Flick most először beszélt nyíltan Marc Casadó és Roony Bardghji helyzetéről: személyesen közölte a két játékossal, hogy távozhatnak. A német edző Ronald Araújo közelgő liverpooli klubváltására is reagált, de Ferran Torres és Raphinha jövőjéről is megszólalt.
Flicknek kellett közölnie velük a döntést
Ahogy a Sportposzt megírta, Casadó és Bardghji sem utazott el a Barca keretével az Udinese és a Nottingham részvételével rendezett olaszországi felkészülési tornára, ahol egy sikerrel és egy vereséggel zártak. Mindkét játékos esetében a távozás áll a háttérben.
Flick most megerősítette, hogy személyesen beszélt velük a jövőjükről.
Nem volt könnyű beszélnem Casadóval és Roonyval a jövőjükről, de megtettem. Ilyen dolgok megtörténnek a kluboknál, különösen itt, ahol helyet kell teremtenünk a La Masia játékosainak.
Casadó iránt az Al-Hilal érdeklődéséről lehet hallani, a Barca pedig legalább 30 millió eurót szeretne kapni érte. Bardghji esetében több európai klub is szóba került, és kölcsönadás, illetve visszavásárlási joggal történő végleges értékesítés is lehetséges.
Araújótól elköszönt Flick
A két játékos mellett Ronald Araújo távozása is küszöbön áll. A Sportposzt már megírta, hogy a Liverpool megállapodott a Barcelonával az uruguayi védő kölcsönvételéről. A konstrukció egy 55 millió eurós, nem kötelező vételi opciót is tartalmazhat, miközben az angol klub állná a játékos teljes fizetését. Flick szavai már szinte búcsúként értelmezhetők.
Ronald jó játékos és jó ember. Számomra olyan futballista, akinek nagy erőssége a gyorsasága és a fizikuma. Nem tudtuk annyit szerepeltetni, amennyit szerettük volna.
Araújo a hírek szerint ma Angliába utazik az orvosi vizsgálatokra, Andoni Iraola pedig már személyesen is beszélt vele arról, milyen szerepet szán neki a Liverpool védelmében.

Ferran Torres helyzetéről nem árult el semmit
Különösen érdekes volt Flick reakciója Ferran Torres jövőjével kapcsolatban. A spanyol támadó körül hetek óta komoly a bizonytalanság: a Barcelona új szerződést kínálna neki fizetésemelés nélkül, miközben megfelelő ajánlat esetén akár 55 millió euróért is elengedheti, például a Paris Saint-Germainhez. Torres nemrég egy interjúban üzent is a klubnak. Flick azonban most nem ment bele a részletekbe.
Minden játékost tisztelek. Jelenleg semmit sem tudok a helyzetről. A csapatra koncentráltam, nem tudok semmiről.
Raphinha viszont biztosan marad
Egy játékos esetében Flick teljesen egyértelmű választ adott. Raphinhát nem akarja elveszíteni, és megerősítette, hogy a brazil támadó marad a klubnál.
Rapha az egyik legfontosabb játékos számomra. Minőséget és intenzitást ad a játékunkhoz, szükségünk van rá.

