Hoppá: álomszerződést ajánlottak, Ansu Fati hamarosan aláír

Az FC Barcelona labdarúgócsapata mindenképpen meg akarja tartani Ansu Fatit, és igen kedvező szerződést kínál a 17 éves tehetségnek.
A katalán Sport napilap szerint a támadóra – aki az elmúlt idényben a tartalékcsapatot átugorva biztos tagja lett az első gárda keretének – több európai élklub, köztük a Manchester United és a Borussia Dortmund is kivetette hálóját. A spanyol futballbajnokságban legutóbb ezüstérmes Barca azonban ragaszkodik saját neveltjéhez, s sajtóhírek szerint nemrég egy 100 millió eurós (34,75 milliárd forintos) vételi ajánlatot is elutasított.
Az új szerződéstervezet a tavaly decemberben már egyszer megújított kontraktushoz képest jóval nagyobb fizetést és magasabb kivásárlási árat foglal magában, bár konkrétumokkal a Sport nem szolgált.
A 18. születésnapját októberben ünneplő Fati a Barcelona legfiatalabb futballistájaként mutatkozott be tavaly a Bajnokok Ligájában, a szezonban 32 tétmérkőzésen játszott, mérlege nyolc gól és egy gólpassz – írja az MTI.
A Transfermarkt.com 50 millió euróra becsüli piaci értékét.
Ezt láttad? Két topmodellel élvezkedett a medencében a Real Madrid sztárja, Vinícius Junior– FOTÓ, VIDEÓ – Klikk!
Barcelona 'desperate to tie down Ansu Fati to new deal with eye-watering £274m release clause' https://t.co/g4zGD2UDEM #FCBarcelona #FCB
— FC Barcelona Rooter (News and Updates) (@FCBarcaRooter) July 24, 2020
Címlapfotó: FC Barcelona Facebook