Újabb távozója lehet a nyáron a Liverpoolnak. Egy friss sajtóértesülés szerint Federico Chiesa nem szerepel Andoni Iraola terveiben, így a klub kész megválni az olasz támadótól. A kérők között a Napoli és a Como is ott van.
Két év után búcsúzhat
A Liverpool FC vezetősége döntött: az átigazolási időszakban nyitottak Federico Chiesa eladására. A 28 éves szélső nagy reményekkel érkezett az Anfieldre, de nem tudta állandósítani a helyét a csapatban, így az új vezetőedző, Iraola sem tekinti kulcsembernek.
20 millió eurót kérnek érte
A Liverpool körülbelül 20 millió eurót két Chiesa játékjogáért. A klub célja a végleges értékesítés, bár a Napoli és a Como inkább kölcsönszerződésben gondolkodik, amely vásárlási kötelezettséget is tartalmazhat. Eddig úgy tűnt, az előszezonban még lesz egy személyes egyeztetés a játékossal, de immár szinte biztos, hogy máshol folytatja.

Olaszországba vezethet az útja
A Serie A tűnik a legvalószínűbb úti célnak. A Napoli európai kupaszerepléssel és komoly célokkal csábítja a támadót, míg a Cesc Fábregas vezette, szintén BL-csapat Como, amely az elmúlt hónapok egyik legambiciózusabb projektjévé vált, ugyancsak szeretné megszerezni Chiesát. Ráadásul korábbi együttese, a Juventus is felmerült már.
Iraola átalakítja a keretet
A Liverpoolnál komoly változások zajlanak. Mohamed Szalah, Rhys Williams, Andrew Robertson és Ibrahima Konaté már távozott, Arne Slot helyét pedig Iraola vette át. A spanyol szakember saját elképzelései szerint építi újjá a csapatot, ennek részeként több játékostól is megválhatnak.

