Hirdetés

Jürgen Klopp váratlant húz, hivatalos ajánlatot tesz a Bundesliga sztárjáért a Liverpool

Jürgen Klopp váratlant húz, hivatalos ajánlatot tesz a Bundesliga sztárjáért a Liverpool
  • Dátum:augusztus 23.
Hirdetés

Egybehangzó sajtóhírek szerint a Liverpool a középpálya megerősítése után védőt szeretne igazolni, és Jürgen Kloppék napokon belül hivatalos ajánlatot tesznek a Bayer Leverkusen középhátvédjéért, Piero Hincapiéért.

A Daily Express úgy tudja, negyvenötmillió eurót hajlandóak fizetni a játékosért, annak ellenére, hogy az ecuadori klasszis jelenleg lábközépcsont törésből lábadozik.

Jürgen Klopp teljesen biztos benne, hogy Liverpool szintű játékosról van szó – írják.

Hincapié hazájában kezdett el focizni, majd Argentínába igazolt. 2021-ben igazolt a Bundesligába, azóta ötvenhét bajnokin lépett pályára, sérüléséig alapember volt Xabi Alonso együttesében.

A L’Équipe úgy tudja, hogy mozgolódik a Manchester United is, korábbi Barcelona-játékost akar venni Erik ten Hag. Itt írtunk róla.