Hirdetés

Keményen visszaszólt a Fradi vezetőinek Csercseszov

Keményen visszaszólt a Fradi vezetőinek Csercseszov
  • Dátum:szeptember 15.
Hirdetés

Csaknem két hónap telt el Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző menesztése óta, de az orosz szakember máig nem érti, mért kellett távoznia a Ferencváros futballcsapatának kispadjáról. Ez abból az interjúból derült ki, amelyet az FTC extrénerével készített a Szport Ekszpressz moszkvai sportnapilap. A honlapon olvasható cikk azzal indul, hogy Csercseszov, aki a hatvanadik születésnapját szeptember 2-án ünnepelte, rengeteg gratulációt kapott – a Ferencvárostól is.

– Többek között a klub elnökétől is – mondta a szakember, akinek időközben utódja, az előzőleg őt segítő Máté Csabát követően, a szerb Dejan Sztankovics lett.

Amikor az FTC-hez kerültem, Csaba már ott dolgozott. Beszélgettünk, megtaláltuk a közös nyelvet, teljes jogú kollégánk lett. Amikor utánam Máté átvette a csapat irányítását, tíz meccsen kilenc győzelmet aratott. És utána kirúgták. Ilyen helyzetben nehéz bármit is kommentálni

– minősítette a vezetők döntését Csercseszov. Azóta egyébként újabb merész edzőváltást jelentett be a Fradi.

Csercseszov kitért ifjabb Lisztes Krisztiánra is, aki nála került be a nagycsapatba.

Az Eintracht Frankfurt nemrég bejelentette, hogy megvásárolta Lisztes Krisztiánt, akinek az édesapja is játszott Németországban. Amikor az asszisztenseim és én megérkeztünk a Ferencvárosba, az akkor tizenhat éves srác nem is álmodhatott az első csapatról. Most pedig ő a magyar labdarúgás felemelkedő csillaga, leendő Bundesliga-játékos, aki jövő nyáron csatlakozhat a Frankfurthoz

– tette hozzá az orosz tréner.

Címlapkép: fradi.hu