Hirdetés

Két nagy meglepetés Marco Rossi keretében

Két nagy meglepetés Marco Rossi keretében
  • Dátum:március 11.
Hirdetés

Az utóbbi időben bombaformában játszó Varga Roland újra meghívót kapott a szövetségi kapitánytól, míg Géresi Krisztián és Tóth Balázs először készülhet a felnőtt válogatott összetartására. A múlt héten kézműtéten átesett Orbán Willire is számít Marco Rossi a lengyelek, a San Marinó-iak és az andorraiak elleni vb-selejtezőn.

A novemberben betegsége miatt a kerettagságról az utolsó pillanatban lemaradó Gazdag Dániel mellett a télen az MTK-ba igazoló, és ott ismét csúcsformába lendülő Varga Roland is újra válogatott kerettag lett. A hosszú ideig pályafutását is veszélyeztető sérüléssel bajlódó Géresi Krisztiánt korábban a DAC-hoz is szerződtetni szerette volna Marco Rossi, így nem meglepő, hogy most, amikor a támadó sérülése már a múlté, és egyre jobb formában játszik, lehetőséget kap a bizonyításra a szövetségi kapitánytól. A kapus Tóth Balázs pedig az OTP Bank Liga tabellájának második helyén álló Puskás Akadémiában bizonyítja hétről hétre, hogy az egyik legtehetségesebb magyar kapus.

Válogatottunk március 25-én Lengyelország ellen kezdi meg a vb-selejtezősorozatot a Puskás Arénában, majd három nappal később San Marinóban, március 31-én pedig Andorrában lép pályára. Marco Rossi szerint a két idegenbeli találkozó is nehéz lesz, így kiemelkedő fontosságú a megfelelő hozzáállás.

– Három nagyon nehéz mérkőzés vár ránk márciusban – mondta a szövetségi kapitány. – A világ jelenleg hivatalosan is a legjobb játékosát a soraiban tudó lengyel válogatott a második legerősebb csapat a csoportunkban, ráadásul egy kitűnő, új szövetségi kapitány irányítja őket Paulo Sousa személyében. A papírforma szerint San Marinót és Andorrát is le kellene győznünk, ám e két találkozó megnyerése is rendkívül komoly feladat lesz! Pár éve éppen Andorrában láthattuk, mi történhet, ha egy ellenfelet nem veszünk kellően komolyan. Az andorrai vereség megmutatta, hogy egy kis csapat elleni mérkőzés is nagyon nehéz lehet, ha fejben nem vagyunk eléggé koncentráltak, és nem vesszük elég komolyan a mérkőzést.

A válogatott itthon játszó kerettagjai március 18-án, csütörtökön találkoznak Telkiben, az idegenlégiósok pedig a hétvégi bajnoki mérkőzéseiket követően érkeznek meg a válogatott főhadiszállására. A csapat a Lengyelország elleni első vb-selejtezőjét követően 27-én utazik el San Marinóba, majd az ottani mérkőzés másnapján Andorrába.

Ezt láttad? Íme Szoboszlai Dominik bombázó barátnője: már közös kép is látható – FOTÓK – KLIKK!

Varga Roland visszatérőként, Géresi Krisztián újoncként lesz tagja az A-válogatott keretének a március vb-selejtezőkön,…

Közzétette: MLSZ – Magyar Labdarúgó Szövetség – 2021. március 11., csütörtök

Forrás: MLSZ.hu