Kétszer már elkövette a hatalmas hibát az FC Barcelona, harmadjára nem szeretnék

Nem kérdés, hogy Lamine Yamal a szezon egyik szenzációja: az FC Barcelona mindössze 16 éves játékosa már 20 találkozónál jár az évadban, ezeken egy gólt szerzett és három gólpasszt adott. Bemutatkozhatott a spanyol válogatottban is, ahol még jobb a mérlege: négy meccsen két találatnál jár.
Csodagyerek, olyan, mint annak idején a most 21 éves Pedri és Ansu Fati volt, akik azonban rengeteget bajlódtak sérülésekkel a korábbi szezonokban, Fatit azóta kölcsön is kellett adni, hogy újra magára találjon. Az EuroBarça ennek kapcsán azt ecseteli, hogy az edzői stáb nem akarja megismételni azt a hibát, amelyet kettejük esetében elkövetett: többet játszottak, mint kellett volna, amiért megfizettek.
Az edzők jól akarják kezelni Yamal játékperceit és fizikai kondícióit. Nyugodtan akarnak vele haladni, egyáltalán nem szeretnének kapkodni. A hosszú távú célokra gondolnak. Amikor az edzői stáb Yamalról beszél, azt emelik ki, hogy vigyázni kell rá. A vezetőedző, Xavi azt is szeretné elérni, hogy Yamalt az emberek és a média ne Lionel Messihez hasonlítsa – fogalmaz a lap.
Ezt láttad már? Egy magyar srácról áradoznak a Manchester United szurkolói!
Címlapkép: youtube/fcbarcelona