Kevin De Bruyne borít mindent: a Manchester City közvetlen riválisához írhat alá

Mint megírtuk, április 4-én jelentette be Kevin De Bruyne, hogy távozik az angol bajnoki címvédő Manchester Citytől. A belga klasszis a közösségi médiában írta meg, hogy az idény végén elhagyja a klubot, amelyet 2015 óta erősít. Később azt is megerősítette, mindenképpen játszik tovább, nem hagyja abba.
A középpályás egy friss nyilatkozatával mindenkit meglepett: elismerte, nem zárja ki egy másik Premier League-klubhoz való szerződését.
A 33 éves belga a Viaplay Footballnak adott interjújában beszélt a jövőjéről és arról, milyen szempontok alapján dönt majd következő csapatáról, amely tehát a City egyik riválisa is lehet.
Nem tudom, mi fog történni a következő szezonban. Ha lesznek csapatok, akik meggyőznek egy jó projekt kapcsán, meghallgatom őket. Még mindig képesnek érzem magam, hogy a legmagasabb szinten játsszak.
A játékos iránt több klub érdeklődik: a hírek szerint az Inter Miami szívesen látná őt az MLS-ben, de a szaúdi liga is csábítja. De Bruyne nem zárta ki a hazai opciót sem.
Nem tudom, vége van-e az angliai karrieremnek. A távozásról nemrég döntöttem, még nem is beszéltem a családommal. Amint ez meglesz, meglátjuk, melyik csapat szeretne engem.
A világbajnoki bronzérmes De Bruyne tíz évvel ezelőtt a Wolfsburgtól került a Cityhez, azóta hat bajnoki címet, egy Bajnokok Ligáját, két FA Kupát és öt Ligakupát nyert az együttessel, 2020-ban és 2021-ben is őt választották az Év játékosának Angliában.