Ki kell mondani: Cristiano Ronaldo megöregedett?

A portugál Cristiano Ronaldóval először esett meg pályafutása során, hogy nem szerzett gólt egy nagy torna alapszakaszában, a korábbi tíz alkalommal mindig eredményes volt – írta a németországi Eb csoportkört záró, 13. játéknapját értékelve a futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
A Georgiától elszenvedett 2–0-s vereséggel a 39 éves Ronaldo, aki kezdett, majd a második félidőben lecserélték, szomorú jubileumot ült: első európai játékosként lépett 50. alkalommal pályára a válogatottban világ- és Európa-bajnokságokon (Eb-n 28-adszor, vb-n 22-szer) – írja az MTI.
Az IFFHS az összefoglalójában kiemelte, hogy Georgia/Grúzia a nyolcadik újonc, amely sikerrel vette a kontinensviadal csoportkörét. A 2–0-val egyszersmind véget vetett Roberto Martínez nagy sorozatának, aki a portugálok szakvezetőjeként az előző 12 tétmeccsének mindegyikét megnyerte. Georgia annak dacára diadalmaskodott, hogy mindössze 28 százalékban birtokolta a labdát, ilyen alacsony arány mellett korábban egyetlen csapat sem tudott Eb-meccset nyerni.
Kimmich távozik Münchenből, negyvenmillió euróért válthat klubot – KLIKK a részletekért!
⏹️ 94′ FIM DO JOGO.
Refletir. Corrigir. Melhorar para o próximo jogo. #PartilhaAPaixão pic.twitter.com/23T8fPGkIm
— Portugal (@selecaoportugal) June 26, 2024