Hirdetés

Koemannak nem kell, de Barcelonában folytatja a középpályás

Koemannak nem kell, de Barcelonában folytatja a középpályás
  • Dátum:január 5.
Hirdetés

Riqui Puig 2023-ig szóló megállapodást írt alá az FC Barcelona labdarúgócsapatánál – adta hírül a Mundo Deportivo katalán sportújság.

Az ígéretes tehetségként számon tartott és az előző idényben még rendre foglalkoztatott 21 esztendős középpályás szerződéshosszabbítása meglepetésnek számít, mivel a tavaly augusztus óta a katalán együttesnél dolgozó holland vezetőedző, Ronald Koeman az elmúlt hónapokban csupán néhány percnyi játéklehetőséget adott neki, és egyúttal azt javasolta: keressen magának másik csapatot – írja az MTI.

Puig iránt volt is érdeklődés, például a Serie A-ból az AC Milan, Angliából az Arsenal, Spanyolországban pedig a La Ligában szereplő Betis is célul tűzte ki megszerzését, szerződése mostani megújításával azonban új helyzet alakult ki. A Mundo Deportivo úgy véli, hogy a fiatal futballista “ily módon továbbra is a Barcához kötődik, függetlenül az elnököktől vagy az edzőktől”.

Riqui Puig 2013-ban került a Barcelonához, a nagycsapatban 2018-ban mutatkozott be, szerződésében 100 millió euróban szabták meg kivásárlási árát. Piaci értéke a mértékadó transfermarkt.com szerint 18 millió euró – írja az MTI.