Madridisták, figyelem! Mindent visz Ansensio meccs utáni posztja

Álomszerűen sikerült a visszatérése csütörtök este Marco Asensiónak, a Real Madrid futballistájának, aki súlyos térdsérülése miatt csaknem egy évet hagyott ki.
A 24 éves támadó még tavaly júliusban, egy Arsenal elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett keresztszalag-szakadást, ami miatt meg kellett műteni és hosszú hónapokig tartott a rehabilitációja – írja az MTI.
A játékos 329 nappal sérülését követően, csütörtök este a Valencia elleni összecsapáson 1–0-s vezetésnél a 74. percben csereként lépett pályára, 31 másodperccel később pedig megszerezte csapata második gólját, a 86. percben pedig Karim Benzemának adott gólpasszt – a szezon egyik legszebb megmozdulását itt mutattuk.
- Már az új csapata mezében feszít Cristiano Ronaldo? – klikk
- Itt a Chelsea nagy dobása: hivatalos a világsztár érkezése – részletek
„Hónapok óta vártam erre a pillanatra, rengeteg kemény munka, áldozat és kitartás van mögötte. Ezt a gólt azoknak ajánlom, akik végig mellettem voltak ebben a hosszú folyamatban” – írta Twitter-oldalán Ansensio, akinek megpróbáltatásairól a Real Madrid hivatalos televíziós csatornája egy filmet is készített, amelyet szombat este mutatnak be.
I was waiting for this moment for months. There have been many days of hard work, sacrifice and perseverance. This goal is dedicated to all the people who have helped me and been by my side in this long recovery process. The smiles are back! pic.twitter.com/J6MphN645e
— Marco Asensio (@marcoasensio10) June 19, 2020
Címlapfotó: facebook/realmadrid