Magyar vagy külföldi focisták az NB I-ben? Bognár György erős kijelentéssel szállt be a szócsatába

Bognár György vezetőedző szerint a Paks megérdemelt győzelmet aratott a címvédő Ferencváros felett, melynek köszönhetően biztosan élen tölti a téli szünetet a labdarúgó NB I-ben.
Reális volt a győzelem, amely lehetett volna nagyobb arányú is, akár kettővel is nyerhettünk volna. A csapatjáték jól működött, még ha voltak is olyan időszakok, amikor a Ferencváros beszorított minket, mert nem tudtuk elöl megtartani a labdát. Ez hiba volt, de a játék képe alapján jobbak voltunk
– értékelte az M4 Sportnak a 3-2-es sikert a 62 éves tréner, aki szerint azért feszültek a két csapat mérkőzései, mert az FTC-t egyénileg kiváló játékosok alkotják, akik ezért nehezen viselik, ha az ellenfél vezet, esetleg jobban is játszik.
Bognár kifejtette, ilyen jó sorozat nagyon ritka, főleg a Paks életében, mint amit a csapata ősszel produkált, ezt meg kell becsülni és örülni kell neki – írja az MTI.
A Paks húsz éve bizonyítja, hogy helye van a magyar futballban. Sok kallódó magyar játékos van, akiknél nem jobbak azok a külföldiek, akik játszanak. A Paks kizárólag magyar futballistákkal ennek a legjobb bizonyítéka. Azt értem, hogy magyar játékosokkal első egy csapat: na de magyar edzővel?
– mondta Bognár.
A Paks 16 forduló után 34 pontjával élen áll, néggyel előzi meg a sorozatban ötször bajnok Ferencvárost. Az élvonalban idén még egy fordulót rendeznek a téli szünet előtt.
A világ legjobb bajnokságába igazolhat Sallai Roland – KLIKK a részletekért!
Címlapfotó: youtube.com