Magyarország: már edzőmeccseket tervez a negyedik helyezett

Úgy tűnik, hogy az NB II negyedik helyén álló Csákváriak optimisták a jövőt illetően. A csapat vezetőedzője már arról beszélt a klub honlapján, hogy az edzőmeccseket tervezik.
Mi már eddig is kis csoportokra bontva a keretet készültünk a lehetséges bajnoki folytatásra. Most annyi lesz hétfőtől a változás, hogy csupán két részre osztva a gárdát edzünk a pályán, miközben folyamatosan tesztelik játékosainkat. Amennyiben minden rendben lesz, a hét második felétől együtt edz a teljes keret. A terveink szerint három felkészülési mérkőzésen is pályára lépünk a bajnoki folytatás előtt
nyilatkozta a csapat vezetőedzője, Visinka Ede.
Az MLSZ előzetes bejelentése alapján talán május 24-én folytatódhat az NB II-es pontvadászat.
Ez kemény: soha nem találod ki, hogy mit vitt Böde Dániel a születésnapján a csapattársainak! Klikk!