Hirdetés
advertisement advertisement
advertisement advertisement

Már az AS címlapján feszít a Real Madrid következő csúcsigazolása

Már az AS címlapján feszít a Real Madrid következő csúcsigazolása
  • Dátum:március 27.
Hirdetés

Fél Európa Dean Huijsent akarja, de akad egy csapat, amely előnyben van a játékosért folytatott küzdelemben: ez a Real Madrid, melynek a fiatal védő saját elmondása szerint is szurkolója. A sztori az AS címlapján szerepelt, a mértékadó spanyol lap információját a penamadridista.hu dolgozta fel.

A spanyol válogatottnál történt debütálása után a labdarúgó azt mondta, óriási megtiszteltetés, hogy egy olyan klub, mint a Real Madrid, érdeklődik iránta.

A cikk szerint, amikor a játékos eldöntötte, hogy a spanyolokat választja a hollandokkal szemben (Amszterdamban született, de Málagában nőtt fel), elárulta a spanyol szövetség képviselőinek, hogy a legnagyobb álma mindig az volt, hogy a Real játékosa legyen.

A középső védő tízévesen csatlakozott a Málaga utánpótlásához, 2021-ben pedig a Juventus játékosa lett. Rövid római kölcsönjáték után az AFC Bournemouth igazolta le tavaly hat idényre szóló szerződéssel, és azóta is az Andoni Iraola által irányított együttes fontos eleme.

A Realnak mindenesetre nem lesz könnyű dolga, ha tényleg meg szeretné szerezni a fiatal védőt: a Chelsea és a Liverpool is élénken érdeklődik iránta, utóbbi klub Virgil van Dijk utódját látja a játékosban.

Hirdetés