Meglepő fordulatot vett Martin Ödegaard jövője. Több friss sajtóértesülés szerint az Arsenal csapatkapitánya minden személyes feltételben megállapodott a Galatasarayjal, így most a két klubnak kell dűlőre jutnia az átigazolásról.
Ez is izgalmas: megegyezett új csillagával az Arsenal, 50 millió euróba kerül!
Megszületett a megállapodás
A török újságíró, Selman Öztürk információit – amit egyébként többen is cáfolnak – más nemzetközi portál is átvette: eszerint Ödegaard ügynöke a múlt héten Isztambulban járt, ahol sikerült véglegesíteni a játékos szerződésének személyes részleteit.
A Galatasaray most már az Arsenallal tárgyal a klubváltásról. A török bajnok célja, hogy 40 millió eurónál alacsonyabb összegért, vagy hosszabb részletfizetési konstrukcióban szerezze meg a norvég középpályást.
Meglepő fordulat Londonban
Ödegaard az elmúlt években Mikel Arteta csapatának egyik legfontosabb játékosa volt, de a legutóbbi idényben sérülések hátráltatták, miközben teljesítménye elmaradt korábbi önmagától. A brit sajtó szerint emiatt már nem érinthetetlen az Arsenalnál, de a klub részéről egyelőre nem érkezett hivatalos jelzés arról, hogy a norvég klasszis eladó.

A Galatasaray újabb sztárt csábít
A Galatasaray immár valós eséllyel száll versenybe a világ legjobb játékosaiért, Davinson Sánchez, Ilkay Gündogan, Leroy Sané és Victor Osimhen is a keret tagja, most pedig Ödegaard lehet a következő nagy név. A török klub bízik benne, hogy sikerül megegyeznie az Arsenallal.
Még nincs lezárva az üzlet
Bár a személyes feltételekről szóló egyezség több forrás szerint is megszületett, az átigazolás kulcsa továbbra is az Arsenal kezében van. Ha a londoni klub nem fogadja el a Galatasaray ajánlatát, Ödegaard maradhat az Emirates Stadionban, hiszen szerződése továbbra is érvényes, a klubnak pedig nem sürgős az értékesítése.

