Még egy nyári csúcsigazolás, és így fest majd a Real Madrid egymilliárd eurós kezdőcsapata

Mint ismert, a világbajnok Kylian Mbappé a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. A 25 éves francia játékos Madridba szerződését a teljes nemzetközi sportsajtó hónapok óta tényként kezelte, újdonsült együttese azonban csak hétfőn, két nappal a klubtörténet 15. BL-diadala után jelentette be érkezését.
A spanyol bajnok Real ötéves szerződést kötött az ingyen megszerzett támadóval, aki május 10-én közösségi oldalán jelentette be, hogy távozik a Paris Saint-Germaintől. Mbappéval így tovább erősödik a Real Madrid eddig is félelmetes támadószekciója, amelyből Jude Bellinghamet és Vinícius Júniort is az Aranylabda-várományosok közé sorolja a sajtó.
Egybehangzó német médiaértesülések szerint a spanyol topcsapat a kanadai Alphonso Davies (Bayern München) megszerzéséhez is közel áll.
Ha ő is befut, Carlo Ancelotti edző nagyjából egymilliárd eurót (!) érő kezdőcsapatot küldhet pályára; a világ négy legértékesebb futballistája közül pedig három (Vinícius, Bellingham, Mbappé) Real-mezben szerepel majd.
Vége a szappanoperának, Kylian Mbappé lemarad álmai csapatáról – KLIKK a részletekért!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon