Hirdetés

Meglepőt húzott az Inter: megvan az új vezetőedző

Meglepőt húzott az Inter: megvan az új vezetőedző
  • Dátum:június 3.
Hirdetés

Simone Inzaghit nevezték ki az olasz bajnok Internazionale labdarúgócsapatának új vezetőedzőjévé. A milánói klub csütörtöki közlése szerint a 45 éves szakemberrel két idényre szóló szerződést kötöttek.

Inzaghi egy hete távozott az SS Lazio együttesétől, amelyet 22 éven át szolgált játékosként és trénerként. A korábbi válogatott csatár vezetőedzőként öt idényen keresztül irányította a római együttest, amelyet idén – húsz év után – a legjobb 16 közé vezetett a Bajnokok Ligájában – írja az MTI.

  • Pislogni sem lesz időnk, annyi klasszist igazol az FC Barcelona – klikk
  • Minden más csapatot kizárt, itt folytatja Zinédine Zidane – részletek

Az Internek azt követően kellett új szakembert keresnie, hogy Antonio Conte a múlt héten lemondott, miután 11 év után sikerült ismét csúcsra juttatnia a kék-feketéket a Serie A-ban.

Címlapfotó: facebook/inter