“Menjünk tovább együtt, gyerünk, hajrá, magyarok!”
Valter Attila átvette a vezetést az összetettben a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny hatodik, csütörtöki szakaszán, melyet a svájci Gino Mader nyert meg hosszú szökésből.
A Groupama-FDJ magyar bringása a 12. helyen ért célba a Grotte di Frasassi és Ascoli Piceno közötti 160 kilométeres hegyi szakaszon, de az összetettben a csütörtöki etap kezdetén még előtte álló mindhárom versenyzőt megelőzte, a mögötte lévő nagy esélyesektől pedig alig maradt el, így a legjobb fiatal kerekesnek járó fehér mellé megszerezte az éllovast megillető, legendás rózsaszín trikót. Magyar versenyző még soha nem viselt élen állónak járó dresszt háromhetes viadalon.
A 22 esztendős Valter az összetettben 11 másodperccel vezet a belga Remco Evenepoel és 16-tal a Tour de France-győztes kolumbiai Egan Bernal előtt.
Mivel a csütörtöki etapon egy-egy második és harmadik kategóriás emelkedő után egy újabb második kategóriás hegyen volt a befutó, így szinte biztos volt, hogy Alessandro De Marchi elveszíti a rózsaszín trikót, de Valtertól is bravúrra lesz szükség a fehér megőrzéséhez.
“Óriási megtiszteltetés számomra megkülönböztetett mezt hordani egy ekkora versenyen, mint a Giro d’Italia. Ma már hegyesebb szakasz vár ránk, ez sem lesz egyszerű nap. Akár sikerül megőriznem az összetettbeli helyem, akár nem, már most boldog lehetek az idei versenyemmel, de úgy érzem, tartogat még meglepetéseket a három hét” – írta közösségi oldalán a rajt előtt Valter, aki az összetett negyedik helyéről várta az etapot.
A táv elején nyolcfős szökevénycsoport lépett el a mezőnytől, amelyet már az első két hegy alaposan megrostált. Az utolsó kaptató közepén legfeljebb harmincan voltak a szökevények mögötti csoportban, köztük a tavalyi Tour de Hongrie bajnokával, Valterrel. A nagy esélyesek az utolsó két kilométerig kivártak a támadással, amikor Bernal váltott ritmust, de ezt még nagyjából tíz társával együtt kibírta a magyar kerekes is. A kolumbiai második akciójával mindössze hárman tudták tartani a lépést, de a célig hátralévő néhány száz méteren a kvartett csupán 17 másodperces előnyt tudott kidolgozni a második csoporttal szemben, amelyben Valter is tekert. Ez a különbség pedig azt jelentette, hogy a magyar bringást nem tudták megelőzni összetettben. A szakaszgyőzelmet a nyolc szökevény legerősebbje, Gino Mader szerezte meg 12 másodperces előnnyel Bernalék előtt, a többi társát utolérték.
“Reggel viccelődtünk az összetett elsőséggel. Őszintén szólva gondoltam a rózsaszín trikóra a szakasz előtt, tudtam, hogy erősek a lábaim és jól tudok menni a hegyen. A végén figyeltem a többiekre is, amennyire tudtam. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült egy ilyen nehéz szakaszon tartanom a lépést a legjobbakkal” – nyilatkozta Valter angolul a közvetítő Eurosportnak, majd magyarul megköszönte a drukkolást, amit Magyarországról kap, egyúttal a csütörtökön kezdődött Tour de Hongrie-t is üdvözölte. “Menjünk tovább együtt, gyerünk, hajrá magyarok!”
A mezőny másik magyar tagja, Dina Márton 22:06 perc hátránnyal 98. lett, összetettben pedig 39:22 perccel elmaradva honfitársától 87. helyen áll.
Valternek a hetedik szakaszon jó esélye lehet megőrizni a rózsaszín és a fehér trikót is, mivel pénteken sík etap vár a mezőnyre, amely ha nem enged el szökést és a várakozásoknak megfelelően sprintbefutót hoz, akkor minden bizonnyal nem változik az összetett élcsoportja – írja az MTI.
Ezt láttad? Cristiano Ronaldo csele után pszichiátrián kezelik az ellenfél védőit – VIDEÓ – Klikk!