Messi megtörte a csendet, nagy bejelentést tett a jövőjéről – hivatalos

Alighanem minden Barcelona-szurkoló örömmel veszi, hogy Lionel Messi nem kíván jogi csatába kezdeni a klubjával, ezért is marad még egy idényt.
Ezt maga a főszereplő jelentette be péntek délután. Az argentin sztár édesapja, az ügynöki tevékenységet is ellátó Jorge Messi levélben értesítette a Barcát és a LaLigát, hogy meglátásuk szerint már nincs érvényben a hétszázmillió eurós kivásárlási ár.
Úgy tűnik, megvan a Koeman-korszak első nagy Barca-igazolása – klikk
Ordas nagy káromkodás kíséretében csapódott a kapuba Szoboszlai bombája – klikk
A klub szerint viszont igen, és ez hosszú jogi procedúrához vezetne, amit Messi – aki csaknem két évtizede költözött Barcelonába – mindenképpen el akart kerülni. A harminchárom esztendős klublegenda a goal.com oldalnak adott exkluzív interjúban leszögezte, sohasem szállna szembe a bíróságon élete klubjával, ezért is döntött úgy, hogy marad.
Mint mondta, nem a Bayern München elleni BL-fiaskó volt az elsődleges ok, amiatt távozni akart; az elmúlt hónapokban csak gyűltek a problémák. Leo Messi azt is elárulta, amikor közölte a döntést, az egész családja zokogott…
Nyomatékosította, bármennyire is menni akart, a hozzáállása nem változik, mindent megtesz azért, hogy az FC Barcelona ismét a kontinens elitjéhez tartozzon.
🚨 WORLD EXCLUSIVE 🚨
Lionel Messi will NOT be leaving Barcelona, we can confirm.
We sat down with the man himself to clear up a few things 🐐
Here's what he had to say: pic.twitter.com/NfnhGpZpXc
— GOAL (@goal) September 4, 2020
Címlapfotó: twitter/fcbarcelona