Hirdetés

Mindenki megdöbbent Luis Suárez sokkoló bejelentése után

Mindenki megdöbbent Luis Suárez sokkoló bejelentése után
  • Dátum:december 10.
Hirdetés

Megírtuk: az uruguayi Luis Suárez nyerte a brazil bajnokság legjobb játékosának járó aranylabdát. A Gremio 36 éves futballistája ebben az idényben minden sorozatot tekintve 53 mérkőzésen 26 gólt szerzett, ebből 17-et a brazil bajnokságban.

Suárez elmondása szerint sokáig azon aggódott, hogy térdfájdalmai és a hosszú repülőutak miatt nem tudja majd végigjátszani az idényt, de az újságírók mégis neki ítélték az elismerést. Később részletesen is elmondta, milyen állapotban van a teste – egészen sokkoló, amikről beszélt.

Minden meccs előtti nap három tablettát veszek be, és órákkal a meccs előtt kapok egy injekciót. Ha nem így lenne, akkor nem tudnék játszani, enélkül sántítok… Arra kell gondolnom, hogy talán öt év múlva már nem fogok tudni a barátaimmal sem játszani. Az igazság az, hogy a reggeli első lépések nagyon fájdalmasak számomra. Bárki, aki lát engem olyankor, azt hiszi, hogy képtelen vagyok a játékra. A fiam néha arra kér, hogy játsszak vele, én pedig egyszerűen képtelen vagyok rá

– fogalmazott a játékos, akinek szavait az EuroBarça szemlézte.

Ettől függetlenül folytatja a pályafutását: a világsajtóban szinte tényként kezelik, hogy az amerikai profiliga rájátszásáról lemaradó Inter Miami teljesíti Lionel Messi kívánságát, és a következő évadnak már a Suárezzel vág neki az együttes.

Címlapkép: youtube.com