Nagy Ádám a Premier League-ben folytathatja?
A Bristol City magyar válogatott labdarúgója, Nagy Ádám elmondta, korábban sérült bokája remekül van, de szót ejtett még a koronavírus csapatra gyakorolt hatásairól, Premier League-álmokról és a nemzeti csapat előtt álló kemény feladatokról is.
Jót tett ez a pihenés. Mikor az első héten elkezdődött a kiscsoportos edzés, már akkor is panaszmentes volt, közel olyan volt, mint új korában. Az edzőmeccseken sem volt semmilyen problémám vele és a Southampton ellen is játszottam 70 percet. Arra leszek majd kíváncsi, hogy a bajnokság újrakezdésekor diktált tempót – háromnaponta, tehát gyakorlatilag futószalagon – miként bírom majd erőnlétileg és izomzatilag. Nagyon jó felkészülést csináltunk végig és kihoztuk belőle a maximumot. Remélem, ez az eredményekben is megmutatkozik majd
– nyilatkozta az M1-nek a játékos, aki kitért arra is, hogy szerinte lehet esélyük a feljutásra, így talán bemutatkozhat a Premier League-ben.
Akár a harmadik hely is elcsíphető, de 4-6. hely valamelyike abszolút reális, tehát elérhető a playoffos helyezés. Azt beszéltük, hogy mivel a járvány miatt minden annyira bizonytalan, így csak az első meccsre koncentráljunk, utána mérkőzésről mérkőzésre megyünk, mert ha véletlen beütne valami, akkor befejezik a bajnokságot és az adott állás alapján fejeződne be a szezon. Emiatt mindenki nagyon várja a találkozót, de közben ki is elemezzük az ellenfelünket
– mondta a jelenleg 7. Bristol légiósa, aki érez annyit csapatában, hogy akár a Premier League-be is felkerüljön az együttes.
Ezt olvastad már? Temérdek pénzt fizet a sztárcsapat: Ronaldo otthagyja a Juventust? Klikk!
Kiemelt fotó: MTI