Nem biztos, hogy Liverpool FC: ezek a topcsapatok is ajánlatot tettek Eduardo Camavingáért
A Sportposzton is írtunk már arról, hogy Eduardo Camavinga egyre közelebb kerül a klubváltáshoz. A Liverpool FC hajlandó lenne kifizetni azt a 60 millió eurót, amit a Real Madrid kér a francia középpályásért, de meglepő játékoscsere is benne van a pakliban.
Ennek ellenére nem lehet kijelenteni, hogy Eduardo Camavinga az Anfielden folytatja pályafutását, mert másik négy európai topcsapat is ott van a kérők között
– írja a Marca.
A spanyol lap szerint a fél Premier League sorba áll a játékosért, szerintük az Arsenal, a Manchester United, a Newcastle, a Chelsea és a Liverpool is érdekelt a játékos leigazolásában.
A Premier League klubjai rendelkeznek a pénzügyi erőforrásokkal ahhoz, hogy bárkit leigazoljanak. Ha az érdeklődők bármelyike úgy dönt, hivatalosan, konkrét ajánlattal jelzi érdeklődését Eduardo Camavingáért, a Real Madrid mérlegelni fogja a helyzetet, a játékos környezete pedig már jelezte is, Camavinga kész elhagyni a LaLigát.