Nem ment el a mai edzésre az FC Barcelona sztárja, napokon belül távozik

Ferran Torres minden eddiginél közelebb került ahhoz, hogy elhagyja az FC Barcelonát. A világbajnok támadó engedélyt kapott arra, hogy kihagyja a csapat szerdai edzését, miközben a Paris Saint-Germainnel folytatott tárgyalások a végső szakaszban járnak.

Torres már nem edz a Barcelonával

Torresnek szerdán kellett volna ismét edzésre jelentkeznie Barcelonában, erre azonban már nem kerül sor. A játékos, a Barca és a PSG közösen úgy ítélte meg, hogy az átigazolás előrehaladott állapota miatt jobb, ha a támadó egy-két napig nem vesz részt a katalánok tréningjein. Ez már egyértelmű jele annak, hogy a korábbi pletykáknál jóval komolyabb szakaszba lépett az ügy. A felek között zajló egyeztetések a végükhöz közelednek, a PSG várhatóan az Aston Villa elleni Szuperkupa-meccs után zárhatja le az üzletet.

- HIRDETÉS -

Több mint 46 millió eurót fizethet a PSG

A BBC szerint az átigazolás értéke meghaladhatja a 40 millió fontot, vagyis nagyjából 46 millió eurót. Torres szerződéséből már csak egy év van hátra, ezért a Barcelona számára ez lehet az utolsó nyár, amikor jelentős összeget kaphat érte.

A Sportposzt korábban már beszámolt arról, hogy a katalánok új szerződést kínáltak volna Torresnek, ám a fizetését nem emelték volna meg. A korábbi hírek szerint 55 millió euró körüli összegért készek voltak elengedni, miközben a PSG érdeklődése hetek óta ismert.

Ferran Torres, FC Barcelona
Ferran Torres nem lép pályára többet a Barca mezében?

Torres is nyitva hagyta az ajtót

A 26 éves támadó a spanyol válogatott világbajnoki győzelmét követő amerikai médiakörútján sem jelentette ki egyértelműen, hogy Barcelonában marad.

Szerződésem van a Barcelonával, de a futballban sosem lehet tudni.

Amikor konkrétan a PSG érdeklődéséről kérdezték, még beszédesebben fogalmazott:

Mindig jó érzés, amikor ilyen csapatok érdeklődnek irántad. A futballban egyetlen perc alatt minden megváltozhat, ezért mindenre készen kell állnom.

Nem sokkal később Torres azt is üzente a Barcelonának, hogy a klubnak meg kell mutatnia, valóban ragaszkodik hozzá, és tárgyalóasztalhoz kell ülnie vele.

Az ügyben most már tényleg az utolsó lépések következnek: a játékos nem edz a Barcelonával, a PSG-vel zajló tárgyalások a végső szakaszban vannak, a transzfer lezárása napokon belül megtörténhet.

- HIRDETÉS -
AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK

- HIRDETÉS -