Nem vitte túlzásba, de egy kicsit megdicsérte a magyar válogatottat Cristiano Ronaldo
A magyar válogatott 3-0-ra kikapott a címvédő portugál csapattól a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának keddi összecsapásán, a Puskás Arénában.
A vendégek, bár végig fölényben futballoztak, igazán nagy nyomást – egy rövid periódust leszámítva – nem tudtak gyakorolni a magyar kapura, Gulácsi Péternek azonban így is volt három-négy bravúrja. A hazaiak lesgólig jutottak a második félidőben, a portugálok viszont Guerreiro megpattanó lövésével vezetést szereztek a 84. percben, három perccel később Cristiano Ronaldo büntetőből megduplázta az előnyt, a hosszabbításban pedig végleg bebiztosította a győzelmüket – írja az MTI.
A találkozót követő sajtótájékoztatón ott volt Cristiano Ronaldo is, aki egy kicsit a mienket is megdicsérte.
A győzelem volt a legfontosabb. Kifejezetten nehéz mérkőzést játszottunk egy olyan csapat ellen, amelyik remekül védekezett. Köszönöm a csapattársaimnak, hogy két gólhoz is hozzásegítettek, így én lehettem a mérkőzés legjobbja. Fontos volt a jó rajt, de folytatásban is ugyanilyen jól kell teljesítenünk
– idézi a portugált az UEFA honlapja.
Ezt olvastad? Szokatlanul őszinte magyar kapitány a portugál meccs után! Marco Rossi: Hibáztam! Klikk!
Two goals and a record-breaking performance from @Cristiano ✨@Heineken | #EUROSOTM | #EURO2020 pic.twitter.com/pK9KEoJkn0
— UEFA EURO 2020 (@EURO2020) June 15, 2021
Címlapfotó: MLSZ