Németh Krisztiánt bejelentette új csapata – HIVATALOS

Megvan Németh Krisztián új csapata. A magyar válogatott támadó visszatér a Amerikába, a Columbus Crew-nál folytatja pályafutását.
Az Ohio állambeli klub a honlapján számolt be a 31 éves támadójátékos szerződtetéséről, kiemelve, hogy Németh korábban szerepelt az MLS-ben a Sporting Kansas Cityben és a New England Revolutionben is.
A 37-szeres válogatott Németh februárban igazolt a dunaszerdahelyi DAC-hoz, de a koronavírus-járvány miatt mindössze egyetlen bajnoki és egy kupamérkőzésen lépett pályára, összesen 45 percet futballozva. Július végén lejáró szerződését a klub nem hosszabbította meg.
Úgy tűnik, hogy ez a történet még nem volt kerek, van még feladatom Amerikában
– szögezte le Németh az F-Group menedzseriroda honlapján. Kiemelte, jó érzés számára, hogy a jelenleg listavezető Columbus hisz benne.
Mint mondta, nem újkeletű a kapcsolat közte és a Columbus között, hiszen már tavaly felvette vele a kapcsolatot Caleb Porter vezetőedző, és jelezte, számítana rá, amikor kiderült, hogy nem marad Kansasben – írja az MTI.
Sokat beszélgettünk, de végül nem jött össze az átigazolás. Azóta sem szakadt meg közöttünk a kapcsolat, és néhány hete újra élesedni kezdett a lehetőség. Számomra döntő, hogy olyan edző keze alatt dolgozzak, aki teljes mellszélességgel támogat. Büszke vagyok rá, hogy Amerikában sikerült nevet szereznem
– nyilatkozta.
Welcome to Columbus, @KNemeth_Nemo ?? #Crew96
— Columbus Crew SC (@ColumbusCrewSC) October 5, 2020