Óriási fordulat: a Barcelona bejelentette, tudomásuk szerint hol akarja folytatni Ansu Fati

Úgy tűnik, hogy a világsajtó teljesen rossz nyomon volt, amikor azt írta, Ansu Fati elégedetlen a helyzetével, és mindenképpen távozni akar Barcelonából. Angol lehetőségek is felmerültek vele kapcsolatban, de a napokban arról is volt szó, hogy a katalánok egyik legnagyobb riválisánál folytatja.
A Barca frissen kinevezett sportigazgatója, Deco újságíróknak azonban cáfolta, hogy napirenden lenne Fati távozása, szerinte semmi nem változott az elmúlt időszakban – írja a Marca.
Nem tudunk arról, hogy Ansu el akar menni, szerződése van velünk
– jelentette ki a sportigazgató, aki meglehetősen erős ígéretekkel kezdte a barcelonai munkáját.
Deco némiképp cáfolta Xavit is, aki a napokban arról beszélt, hogy számítana a játékosra, de a piac augusztus végéig nyitva van, és a klubnak anyagi nehézségei vannak.
El Barça no tiene constancia de que Ansu Fati quiera irse https://t.co/zgyO7fihX5
— Juan Fariña (@JuanFar5489427) August 16, 2023