Orosz Pál kimondta, amit minden Fradi-szurkoló hallani akart

Nincs nap Fradi-bejelentés nélkül: csütörtökön a norvég gólkirály Franck Boli igazolása vált hivatalossá az Üllői úton. Nagy terveket sző az NB I bajnoka, ezek megvalósításában segíthet a Stabaektől érkező elefántcsontparti csatár.
- EZT LÁTTAD? A legjobb magyar játékosra hajt a Benfica – klikk ide!
- NEM SEMMI: ekkor jelentik be Neymar átigazolását – részletek itt.
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a klub honlapjának adott interjúban erősítette meg, nagy öröm, hogy az együttes végre eljutott oda, ahova az elmúlt években nem sikerült, az, hogy a rájátszásban szerepelhetünk, egy újabb lépés a célok eléréséhez.
„A Dinamo Zagreb elleni párharc függvénye, hogy a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga negyedik selejtezőkörében játszhatunk-e majd. Hétfőn sorsolnak Nyonban, délben a BL, másfél órával később pedig az EL rájátszásának a sorsolását készítik el, tehát hamarosan azt is megtudjuk, hogy ki várhat ránk a folytatásban. A célunk természetesen az, hogy a BL rájátszásában szerepelhessünk, és ha odáig eljutunk, az EL-csoportkör már biztos, ez óriási eredmény az elmúlt éveket nézve”
– magyarázta Orosz Pál.
Címlapfotó: fradi.hu