Hirdetés

Otthagyta a Fradit a klub emblematikus alakja

Otthagyta a Fradit a klub emblematikus alakja
  • Dátum:július 2.
Hirdetés

Lisztes Krisztián elhagyta a Ferencvárost, és egy budapesti utánpótlás-nevelő klubnál, az egy éve működő UDSE-nél lett tehetségfejlesztési igazgató.

  • Szoboszlai Dominik rakétáját nézi az egész világ – videó
  • Simeone három szóval kommentálta Griezmann barcelonai alázását – klikk

A szakember a csütörtöki sajtótájékoztatón – amelyen tortát is kapott 44. születésnapja alkalmából – elmondta: nagyon szép és szakmailag tartalmas éveket töltött a Ferencváros utánpótlásában, ahol több korosztályos csapat edzője és a tehetséggondozás vezetője volt.

Lisztes az MTI kérdésére elmondta: nem tart attól, hogy edzőként utánpótlásvonalon ragad, és UEFA pro licences szakemberként soha az életben nem lesz lehetősége felnőtt csapatot irányítani.

A 49-szeres válogatott Lisztes Krisztián a kilencvenes évek egyik legnagyobb magyar tehetsége volt. A Ferencváros saját nevelésű játékosa a Bundesligában is karriert futott be: a stuttgarti évek után a Werder Bremenhez került, amellyel bajnok lett. Később megfordult a Mönchengladbachnál és a Hansa Rostocknál is, míg Magyarországon a Ferencváros mellett volt a Szeged, a Vasas, a Paks, a REAC és végül a Soroksár játékosa.

Címlapfotó: fradi.hu