Rárúgták az ajtót a világelitre: brutális Eb-álomcsapatokat mutatunk

Hétfőn délután Madridban leszállt a friss Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatottat szállító repülőgép; a szurkolók még hétfő este együtt ünnepelhetnek kedvenceikkel. A spanyol csapat vasárnap este a berlini fináléban 2–1-re legyőzte az angolokat, ezzel rekordnak számító negyedik alkalommal lett a földrész legjobbja.
„A repülőutat ugyanaz a jó hangulat jellemezte, mint az egész edzőtábort, és ez kétségtelenül az egyik fontos pillére volt a csapat sikerének” – olvasható a spanyol szövetség hazaérkezést követő közleményében.
A delegációt a döntőt helyszínen megtekintő VI. Fülöp király fogadja a Zarzuela-palotában, majd Pedro Sánchez miniszterelnöknél tesz látogatást a válogatott a Moncloa-palotában, ezt követően indulhat a közös ünneplés a szurkolókkal várhatóan este 20 óra felé. A csapatot nyitott tetejű busszal vezetik körbe Madrid belvárosában – írja az MTI.
A spanyol válogatott mind a hét mérkőzését megnyerve lett Európa-bajnok 1964, 2008 és 2012 után. Aligha számít meglepetésnek, hogy az Unibet Magyarország Youtube-csatornáján követhető Esélylesők szakértői is telepakolták spanyol csillagokkal az Eb álomcsapatát.
Két csúcsigazolással félelmetes lehet Hansi Flick új Barcelonája – KLIKK a részletekért!
