Real Madrid: Xabi Alonso leváltásáról suttognak, Kylian Mbappé elmondta a véleményét

Ki ne tudná: a BL-forduló legjobb teljesítményét Kylian Mbappé nyújtotta, ugyanis a Real Madrid francia világbajnok csatára négyszer volt eredményes, vezérletével pedig a királyi gárda 4–3-ra győzött a görög Olimpiakosz otthonában.

A meccs után a francia gólzsák hosszan nyilatkozott a klub honlapjának, kiemelve a siker fontosságát, illetve megvédve edzőjüket, az egy ideje kritizált Xabi Alonsót.

- HIRDETÉS -

Nagyon fontos volt, hogy végre újra nyerjünk. Tudtuk, hogy három meccse nem sikerült győznünk, ami egy ilyen csapatnál már hosszú időnek számít. Ráadásul azért is kellett a siker, hogy az első nyolcban maradjunk a BL-ben, ami a szezon első felének egyik fő célja. Kemény mérkőzés volt, sokat kellett küzdenünk érte.

Azt is megkérdezték tőle, hogy érzi magát a csapat.

Úgy érzem, összességében jó úton járunk, bár természetesen van még miben fejlődnünk. Tudom, hogy kívülről sok a kritika – ez teljesen normális, ha az ember a Real Madridban játszik. Nekünk az a feladatunk, hogy megvédjük egymást: a játékosokat, az edzőt és mindenkit a csapat körül, mert a végén mind egy oldalon állunk. Nem arról van szó, hogy bárkivel szemben lennénk, de mi és a szurkolók együtt alkotjuk a Madridot. Tudom, hogy mellettünk állnak. Nekünk pedig büszkének kell lennünk erre a címerre, és mindent bele kell adnunk, mert még rengeteg célunk van ebben a szezonban.

- HIRDETÉS -
AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK

- HIRDETÉS -