Hirdetés

Reszkess, Európa! Csak pislogunk, mit vár a Fraditól a klub elnöke

Reszkess, Európa! Csak pislogunk, mit vár a Fraditól a klub elnöke
  • Dátum:szeptember 30.
Hirdetés

A kiváló rajt után már nemcsak a tavaszi szereplésben, hanem az Európa-liga csoportelsőségben bízik Kubatov Gábor, az FTC elnöke, aki a közmédiának nyilatkozott csütörtökön.

A sorozatban négy bajnoki címnél járó, a jelenlegi idényben hat mérkőzés után százszázalékos, az Európa-ligában két találkozót követően szintén hibátlan labdarúgócsapat sikereinek egyik kulcsaként Kubatov az orosz Sztanyiszlav Csercseszovot jelölte meg: mint mondta, „mindig eggyel nagyobb edzőt kell hozni, mint a csapat”.

Jellemzőre rá, amikor mi minden évben kitűzzük a célokat, az normális, hogy a bajnokságot meg kell nyerni, hiszen onnan lehet bekerülni a Bajnokok Ligájába. Ő azt mondta, szerinte meg kellene nyerni az Európa-ligát

– jellemezte Csercseszov hozzáállását az elnök.

Az elnök megjegyezte, az Európa-ligában ilyen rajt után „jó lenne a csoport éléről továbbjutni”. Hozzátette, tisztában van azzal, hogy egy sikeres nemzetközi szereplést követően jóval keresettebbek lennének a játékosok, ez viszont azt is jelentené, hogy esetleges értékesítésükkel jelentős haszonra tenne szert a klub, amely így újabb tehetségeket szerezhetne – írja az MTI.

Címlapfotó: fradi.hu